2016. jún 21.

Nullgólos csapatok éjszakái...

írta: bendzsi98
Nullgólos csapatok éjszakái...

avagy Skrtel (még) nem szült magyar továbbjutást.

Lezárult a csoportkör a 15. Labdarúgó Európa-bajnokság A és B jelzésű kvartettjeinek tagjai számára. A négy harmadik fordulós mérkőzés minden volt, csak izgalmas nem, ellenben valóban új hősök születtek: Wales csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, míg Albánia csodával határos módon még reménykedhet egy esetleges továbblépésben. Hazánk fiai számára egyelőre marad a várakozás, de kilátásaink egyáltalán nem rosszak a keddi, majd szerdai játéknap előtt.

A futball szerelmesei számára korántsem a legjobb az a szisztéma, amelyet az utóbbi években a nagy világeseményeken megszokhattunk, miszerint az utolsó csoportkörben meccseket egymással egy időpontban, párhuzamosan játszanak. Persze, ennek megvannak a maga előnyei, nem véletlen van ez úgy kitalálva, ahogy, de a figyelem megosztottsága helyenként elvonja a teljes, száz százalékos odaadást. Egyelőre, a mögöttünk hagyott vasárnapi és hétfői játéknap során ez még nem okozott különösebb gondot, hisz sajnálatos módon a vártnál kevesebb izgalom és történés jellemezte az A és B csoport záró összecsapásait.

Kezdjük a házigazdák négyesével, azon belül is magukkal a franciákkal. Didier Deschamps együttese annak a tudatában csapott össze az eleddig szintén veretlen Svájccal, hogy pontszerzés esetén biztos csoportelsőként abszolválja az első bő hetet. Szokták volt mondani, a futballt kellően taktikusan játsszák az "okosok", a gallok lille-i kezdőjében épp ezért sem Olivier Giroud, N'Golo Kanté, sem Blaise Matuidi, sem pedig az ihletett formában lévő Dimitri Payet nevét nem találtuk - a biztos minimumra mentek. Ez a szellem tarkította az egész mérkőzést, amely alapjában véve korántsem volt rossz, sőt, első félidői irama egész pofás volt - Paul Pogba helyenként megcsillantotta, miért is világklasszis, két lövése is a svájciak lécén csattant, mindemellett a franciák majdnem szögletrekordot állítottak fel a kilenc sarokrúgás/negyvenöt perccel -, összességében elmaradt a várakozásoktól. Svájc jóformán kapura lövésig sem jutott el, s noha többet uralták a labdát, az égieknek köszönhetik, hogy megúszták kapott gól nélkül (az említett két Pogba-löket mellett a második félidőben a beálló Payet is épphogy pontatlanul célzott). Persze se több, se kevesebb, mindkét válogatottnak tökéletes eredmény a gól nélküli döntetlen, hisz kéz a kézben sétálhatnak a legjobb 16 közé. 

Megjegyzés: két különleges pillanatot érdemes kiragadni a találkozóból. Egyikük fentebb látható, tudniillik Antoine Griezmann és Valon Behrami ütközésénél valósággal kilyukadt a labda (jegyezzük meg, a Stade Pierre-Mauroy gyepszőnyege szörnyű állapotban van); másikuk kicsivel lejjebb, Paul Pogba Breel Embolo segítségével megmutatta, tornászként sem lenne rossz.

Csoda Lyonban! Nagyjából ezzel a két kulcsszóval lehet legjobban leírni, mit élhettek át a Románia-Albánia mérkőzés szereplői, figyelői. A találkozó tétje a csoport harmadik helyének megszerzése volt, s noha előzetesen a sárga mezes keleti szomszédok tűntek esélyesebbnek, az albánokról tudjuk, az Eb-mezőny egyik, ha nem a legtöbbet és legszívósabban küzdő gárdája az övék. 

A románok kezdtek jobban, Stancu lövése révén hamar előnybe kerülhettek volna, ám Berisha ezúttal is jól őrizte az albánok hálóját. Sokáig úgy tűnt, egyoldalú mérkőzés kerekedik, ám valahol mintha másik csatornára kapcsoltak volna az első játékrész derekán. Albánia megtáltosodott, Anghel Iordanescu legénységének pedig előjött mániákus betegsége, a bizonytalanság, ezzel a gyermeteg hibák. A 43. percben alaposan, mint később kiderült, végzetesen megitták levét: Memushaj beadására Sadiku érkezett, aki a katasztrofálisan kifutó Tatarasanu mellett estében bólintott a hálóba. Az ország történelmének első gólját legalább annyira ünnepelték, mint egy órával később Albánia első győzelmét az Európa-bajnokságon: a románok hiába kapcsoltak magasabb fokozatra és találták el többek között Andone jóvoltából a kapufát, ötlettelenségükkel és pontatlanságukkal önmagukat múlták felül. Szégyenszemre tök utolsóként, egy ponttal kulloghatnak haza, ahol minden bizonnyal semmi jó nem vár majd rájuk... ellenben az albánok még tovább is juthatnak, igaz, még a vasárnapinál is több kell nekik Fortunától. 

Az A-csoport végeredménye: 1. Franciaország 7 pont, 2. Svájc 5 pont, 3. Albánia 3 pont, 4. Románia 1 pont

 

Pokolian jó mérkőzés lehetett volna a B-kvartett slágertalálkozójaként aposztrofált Szlovákia-Anglia csatából - nem lett az. Saint-Étienné-ben az Eb eddigi egyik legunalmasabb mérkőzését játszotta a két nemzet, ami a magyar válogatott számára nem éppen kedvező - egyrészt még nem jutottunk biztosan tovább, másrészt a fejleményeknek köszönhetően lehetőségeink sem épp a legkitűnőbbek, ha a nyolcaddöntőt és a lehetséges ellenfelet nézzük.

No de ne szaladjunk ennyire előre. Roy Hodgson vélhetően előreszaladt, a háromnegyed csapatot lecserélve kissé tartalékolt (?) a következőkre. A háromoroszlánosokra minden esetre panasz nem lehetett az első félidő alapján, a jobb szélen a Walker helyén játszó Nathanial Clyne parádés teljesítményt nyújtott, s kevésen múlott, hogy Jamie Vardy ne lője meg saját maga második gólját a kontinensviadalon - nem sikerült. Tíz lövésükre aztán a második játékrészben még rápakoltak a szigetlakók, de feltörni nem sikerült a magabiztos szlovák falat, igaz, valljuk meg, nem is tettek meg mindent ennek érdekében. Lövéseik, passzolgatásaik, próbálgatásaik nem a meggyőző képet mutatják, és ugyan megvan a kellő fifika bennük, egy kiválóan védekező, de a világ legjobbjai közé nem sorolható szlovák válogatottat nem feltörni már-már bűnnek számít. Dicsérjük meg ugyanakkor északi szomszédainkat, akik az iksz érdekében mindent megtettek (csatár nélkül játszottak, teljes létszámmal saját tizenhatosukon belül tömörültek, illetve Martin Skrtel által még "meg is szültek" a pályán (legalábbis Gundel Takács Gábor, az M4 Sport riportere ezt látta az egyik időhúzó esetből, és nem járt messze az igazságtól). Igaz, nekik ez tökéletesen elég az örömhöz, minden bizonnyal nem kell hazautazniuk egyelőre, csoportharmadikként bizakodhatnak, készülhetnek a következőkre.

Anglia nemcsak gyengén játszott, még a csoportelsőségről is lecsúszott, köszönhetően a Wales-Oroszország párharc végkimenetelének. Toulouse-ban valódi élet-halál tusa zajlott: az oroszoknak kötelező volt legyőzniük a nyugatiakat, akik a minél jobb helyezés elérése érdekében léptek pályára. Nos, húsz perc után megállapítottuk, az idei Eb en bloc legjobb játékát látjuk. A walesi válogatott valósággal leiskolázta a nehézkes szbornaját: Bale már az első másodpercekben veszélyeztetett, majd a veszély gólra fordult, a 9. percben Aaron Ramsey surrant el és fejezte be higgadtan ziccerét. Igor Akinfejev kapus talán még fel sem ocsúdott a hátvédsor okozta sokkból, amikor Neil Taylor találta egy az egyben magát vele, és szegény embert még az ág is húzza alapon újfent kotorhatta a Beau Jeu-t a hálóból. Mintha a két tizenegy nem egy súlycsoportban nézett volna farkasszemet egymással, úgy gáláztak Bale-ék, akik engedték, hadd járassa az ellenfél a labdát, villámgyors felismeréseikkel, labdaszerzésekkel ellensúlyozták ezt.

Akinfejev védései nélkül óriási zakóval utazhatna haza a Szluckij-legénység, akik örülhetnek, hogy a második félidőben Bale mindössze egyszer talált be, így megúszták hárommal - a 67. percben tette fel az i-re a pontot a Real klasszisa, aki ezzel egyedül vezeti a góllövőlistát - Wales eddig a torna egyik legkellemesebb meglepetése, s ki tudja? Határ a csillagos ég. A szépítés sem jött össze ezzel együtt Oroszországnak, akik csúfosan fejeztek be egy korszakot: a mérkőzés után Leonid Szluckij lemondott vezetőedzői posztjáról. Jöhet az építkezés, 2018-ban vb-házigazdaként nehezebben fognak megemészteni egy-egy ilyen csúfságot...

A B-csoport végeredménye: 1. Wales 6 pont, 2. Anglia 5 pont, 3. Szlovákia 4 pont, 4. Oroszország 1 pont

A végére egy friss infó: az Adidas bemutatta a Fracas nevű labdát, amelyet az egyenes kieséses szakaszban használni fognak - a világtörténelemben először játszanak le egy viadalt két különböző márkanevű, más labdával. Ez igen! 

Szólj hozzá

football euro2016 UEFAEuro