Labdarúgásban ez az év bátran kijelenthető, a csodák esztendeje! A friss angol bajnok Leicester City tettét sokan még most is képtelenek vagyunk elhinni, miközben pedig 24 csapat részvételével, 51 meccsel és 108 góllal a hátunk mögött befejeződött a franciaországi kontinensviadal, s ha csak a mienk szenzációs teljesítményére, Wales és Izland parádés menetelesésére, vagy akár a spanyol-angol felsülésre gondolunk, nem a legmeglepőbb történésekről értekezünk, hiszen a vasárnapi döntő képes volt ezeket a pillanatokat is túlszárnyalni! Pillangóhatás, Portugália Európa trónján!

Futballrajongóként impozáns és kellemes helyszínen járunk, Párizs Saint-Denis nevű elővárosában, az ország legnagyobb stadionjában, ahol a hazai csapat 1998-ban világbajnokságot nyert, ma pedig hasonló vággyal, a végső győzelem áhítatában, reális célkitűzésként, teljesítményük megkoronázásával elhódítanák a meseszép serleget, azzal a tudattal, hogy mindenki kötelező házi feladatként tekintett a portugálok elleni döntőre. Kérdés, hogy ez a körítés megroppanthatja-e a játékosokat, előny vagy teher az ismerős közeg, a történelemben nem kell messzire evezni, elég, ha a 2014-es 1-7-es német nyaralást említjük Brazíliában, vagy a Bayern München 2012-es Alianz Arénában elszenvedett BL-vereségét, ahol szintén nem a hazaiak örülhettek.

Nem féltettem ettől Deschamps seregét. Amikor baj volt Románia ellen Payet, az albánok és az írek ellen a torna legjobbja, Griezmann villant, folyamatos fejlődést éreztem a házigazdák játékán a torna előrehaladtával, s a németek legyőzése komoly fegyverténynek bizonyult az elődöntőben. Ráadásul, ha nem elég az ország támogatása, a számok is a gallok oldalán álltak: Portugália utolsó tíz meccsét elbukta a franciák ellen, és mind az öt olyan találkozóját elveszítette, legyen az EB vagy VB, ahol a házigazdákkal kellett szembenézniük.

Aligha ezeket a statisztikákat sorolta fel Fernando Santos az öltözőben motiváló erőként, sokak szerint érdemtelenül kerültek a fináléba a luzitánok. Az igaz, hogy rendes játékidőben mindössze csak a hatodik meccsükön, az elődöntőben, Wales ellen nyertek mérkőzést, de Ausztria és Izland ellen végig domináltak, velünk jócskán megszenvedtek és futottak az eredmény után, de a kieséses szakaszban óriási mentális felkészítettség és fizikális adottság kellett a továbbjutáshoz, ami erény, képesség, s nemcsak szerencse.  

Ahogy az sem mák, inkább letargia, ami a 25. percben történt: Cristiano Ronaldo amúgy is sérülékeny bal térdére kapott egy szeretetcsomagot Dimitri Payettől, noha a Real Madrid klasszisa láthatóan lépni alig tudott, visszament küzdeni az országáért. Aki nemcsak divatból és életérzésből szurkol CR7 ellen, tudhatja, mennyi alázat és áldozat, belefektetett munka áll pompás karrierje mögött, ő még fél lábbal is megtenne bármit csapatáért, sikerei, rekordjai pedig nem igényelnek különösebb kommentárt. Szeretet nem feltétlen, de a tisztelet maximálisan kijár(na) neki. Ekkor még fájó könnyekkel, hordágyon távozott a pályáról, csupán nyolc labdaérintése volt. A kezdeti hazai rohamok elcsendesedtek, ez a félidő Ronaldo drámájáról maradt emlékezetes.

Érezhető volt, minél később érkezik a hazai találat, annál nagyobb feszültség alakulhat ki Pogbáék fejében. A 66. minutumban Griezmann fejese elszállt a léc fölött, a támadásban abszolút súlytalan portugálok első kaput eltaláló lövésére 80 percet kellett várni, ekkor Nani próbálkozását, majd Quaresma (Gundi szerint csak: „Keressma”) akrobatikus kísérletét Lloris hárította! Végre valami történés, bár már ekkor biztos sokan szundítottak, Sissoko sem ébresztette fel Párizst, majd a rendes játékidő hosszabbításában joggal kérdőjeleztük meg a hazai pálya előnyét, hiszen Gignac helyzeténél mindenki feküdt már, leszámítva a kapufát, amely hárított, és gól nélküli végeredményt hozott. Ez a hatodik Eb-döntő, ahol extra percek következtek, de az első olyan, amely nem hozott találatot kilencven perc után.

Jöhetett a ráadás, legjobbjuk kidőlését követően tovább harcol, szenved Portugália, a végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Pepe „zsebre tette” Griezmannt. Hiányzott az áttörés, az a plusz, ami eddig jött, elmaradt, a teher pedig nőtt a francia vállakon, nekik ez házi feladat, de iskolás éveinkből emlékezhetünk, vagy a kutya mindig széttépi, vagy a testvérünk ráönti a kávét, ebben az esetben a kifogás, hogy masszívak és áttörhetetlenek a portugálok. Ha a fociban is lenne időkérés, könnyen elképzelhető, hogy Deschamps felhívta volna Storckot, ugyan nekünk hogyan sikerült hármat is szerezni ellenük, de Dzsudzsi bal lábát nem kompenzálhatja semmi.

A következő bekezdés nem érdemtelenül lesz Éderé. A Lille csatárának fejesét egy szöglet után hárította még Lloris, majd a találkozót vezető, Marc Clattenburg baklövése is a portugálhoz köthető, Éder kezezett a francia tizenhatos előterében, az angol mégis befelé ítélt szabadrúgást, Raphaël Guerreiro tekerése pedig a felső lécet találta el! Ez volt a vihar előtti felhőképződés. A meccset 100%-os passzpontossággal záró Laurent Koscielny kíséretében, mintegy 25 méterről ÉDER jobb alsó sarokba tartó ágyúja eldöntötte a finálét! 1-0! Ő a hatodik olyan csere az Eb-döntők történetében, aki gólt szerzett, korábban Bierhoff, Wiltord, Trezeguet, Mata és Torres volt erre képes.

Mit mond az igazságérzetünk? Jó helyre került a trófea, a legjobb nyert? Az biztos, a mai futball, pláne az ilyen lebonyolítású egy hónapos őrületben, nem a szemet gyönyörködtető játékról szól, az eredmény felülír mindent, s ha csak erre alapozunk, megérdemelt kezekbe került a kupa. Santos mester kockázatmentes, kidolgozott stratégiája meghozta gyümölcsét. Hét védésével Rui Patrício brillírozott, 1980 óta nincs kapus, akinek ennyit kellett hárítania döntőben. Eszerint nem a focit játszó, támadó csapat nyert, a látványos, a meccset szép jelenetekkel tarkított, emlékezetes megmozdulásokat kedvelő néző aligha örül a torna végkimenetelének. Ne feledjük, ezt a sportágat továbbra is gólra játsszák, amelyben Portugália jobbnak bizonyult, éltek az adódó sansszal, játékosállományban messze elmaradnak Európa top válogatottjaitól, de egységességükkel, küzdeni tudásukkal, fáradhatatlan erőnlétükkel, a nemzetükre jellemző szenvedéllyel, egészséges optimizmussal, és a világ egyik legjobbjával, Cristiano Ronaldóval, aki szövetségi kapitányként sem utolsó, révbe értek. 2004 után adott a sors egy esélyt, megragadták, elhódítva történetük első Európa-bajnoki serlegét! Gratulálunk!