2016. júl 19.

Sprint, szökés, sprint - a Tour utolsó hete elé

írta: bendzsi98
Sprint, szökés, sprint - a Tour utolsó hete elé

Második pihenőnapjához érkezett a 103. Tour de France! A kerekesekre négy brutális szakasz vár a párizsi pezsgőzés és fényűzés előtt, a "nemzetközi helyzet egyre fokozódik", a fáradt lábaknak szükségük van a regenerálódásra a finist megelőzően. Ezúttal a verseny harmadik hétvégéjének eseményeit foglaljuk össze, ötvözve némi predikcióval a hátralévők szempontjából.

A pénteki időfutamot követően szombaton újra a sprintereké volt a főszerep a Francia Körversenyen. Montélimar és Villars-les-Dombes Parc des Oiseaux között, Lyon és a Rhone folyó környékén a sík penzum előzetesen nem sok esélyt adott a szökevényeknek, ennek ellenére Jeremy Roy és Martin Elmiger lósza az élen egészen az utolsó öt kilométerig kitartott. A gyorsak vonatai kiváló hajrát predesztináltak, azonban végeredményében nem történt különös meglepetés: Mark Cavendish ezúttal sem talált legyőzőre. A negyedik idei Tour-részsikerét arató brit győzelméhez annak ellenére, hogy kissé akadályozta az utolsó kétszázon Marcel Kittelt (bevágott elé, a német számon is kérte a zsűrit, hogy miért nem diszkvalifikálták riválisát - nem gondolnánk, hogy különösebb szankcióknak kellett volna követniük az incidenst), most sem férhetett kétség, tükörsimán utasította maga mögé a másodikként befutó, formába jövő Alexander Kristoffot és a zöld trikós Peter Sagant. 

Érdekesebb etapra volt kilátás egy nappal később a Jura-hegységben. Bourg-en-Bresse-ből Culozig 159 kilométer alatt egy kiemelt (a Grand Colombier), két első, egy második és két harmadik kategóriás emelkedő várt a pelotonra, igaz, a célvárosban, valamint a Colombier egy rövidebb részén a penzum során kétszer is áthaladt a karaván. A várakozásoknak megfelelően egy óriási, harmincfős szökevénycsoport határozta meg az érdemi eseményeket és döntötte el a szakasz végkimenetelét, az esélyesek tábora Fabio Aru és Romain Bardet gyengécske attakján, valamint Tejay van Garderen váratlan megrogyásán kívül csendes napot tartott.

Az elmenés, benne Vincenzo Nibalival, Domenico Pozzovivóval, Tom Dumoulinnel, Ilnur Zakarinnal, Thomas Voecklerrel és Julian Alaphilippe-pel alaposan kitett magáért, támadást támadás követett. Egyrészt a hegyi pontokért zajlott harc, a pöttyösben tekerő Thomas de Gendtnek ugyanis nem sikerült csatlakoznia az élbolyhoz, így Rafal Majka előtt megnyílt az út, hogy 2014-et követően újra magabiztos fórt építsen ki a hegyimanók hegyimenők klasszifikációjában - sikerült is neki. Az "első" Colombieren Dumoulin akciózott, majd Nibali kínált vissza, a tetőre mégis a lengyel bajnok ért fel elsőként, megelőzve Zakarint. A lejtmenetben az orosznak az időközben felzárkózó Alaphilippe-pel egyetemben nem volt szerencséje, mechanikai gondjaik akadtak, így hirtelen Majka és a bátran downhillező Jarlinson Pantano ölébe hullott a nagy sansz.

A "második" Colombieren a Tinkoff kiválósága otthagyta a kolumbiait, úgy tűnt, nagyon simán diadalmaskodhat, Pantano azonban nem adta fel, és lefelé, az utolsó pár kilométerre visszazárkózott Majkára. Kettejük közt dőlt el a győzelem sorsa, a papírforma pedig igazolódott: a frissebb, gyorsabb, lendületesebb IAM-es ünnepelhetett karrierje egyik legszebb diadala végett (videó itt!). A harmadik Alexis Vuillermoz lett, Alaphilippe az ötödik, Zakarin a nyolcadik pozícióban zárt, az élmezőny három minutumra érkezett.

"Álom!" - fogalmazott győzelmét követően érzéseire utalva Pantano

"Hiszek a sorsban, és a sors olykor engem is igazol" - nyilatkozott Bernben Peter Sagan, miután csapata feje, Oleg Tinkov szeme láttára fantasztikusan kiélezett hajrát nyert meg célfotóval a Tour 16. etapjának végén. No nem mintha a svájci fővárost bármiféle blama illetné az élet kérdéseinek tekintetében, hisz kiváló, látványos, igényes, szép szakasznak adott otthont. Az alpesi országba áttérve ketten szöktek, az Etixx-QuickStep duója, Tony Martin és Julian Alaphilippe meglepő páros-attakot hajtott végre, s noha előnyük hét percnél is járt, hazaérniük nem sikerült - előbb a franciát, majd a németet fogták meg. Hiába végeztek az utolsó két helyen, a nap végén mindketten megkapták a legaktívabb versenyzőnek járó piros rajtszámot - a 2016-os Tour egyediségét mutatja ez, hisz általában csak a legritkább esetekben szokták több bringásnak odaadni a díjat.

Nem sokkal a vége előtt Rui Costa lépett el, de a berni aszfalton ő is ledobta a vasmacskát. Az utolsó néhány kilométer rövid, de csalfa falakat tartalmazott, a kockaköveken a dombokat nem kedvelő sprinterek leszakadtak, így jöhetett egy kissé kaotikus végjáték: egészen az utolsó pillanatig Alexander Kristoff vezetett, de a zöld trikós Sagan expresszként tört ki és néhány milliméterrel előzött, megszerezve idei harmadik szakaszsikerét. A harmadik a fiatal Sondre Holst Enger lett, a hazaiak nagy kedvence, a pályafutása utolsó Tourját teljesítő Fabian Cancellara szülővárosában, esélyesként a hatodik helyen végzett. "Ez nagyszerű, most már jöhet a lazsálás. Itthon vagyok, jól fog esni egy finom sör!". Élni tudni kell, Spartacus!

Ami az utolsó hetet illeti, négy, igencsak fontos és annál nehezebb etap következik. Szerdán marad Svájcban a karaván, jön a Francia Kör tán leglátványosabb 184 kilométere: a kerekesek érintik a UCI székhelyét, Aigle-t, majd 1960 méterre, a lélegzetállítóan gyönyörű Emosson-gáthoz tekernek fel, az utolsó harminc kilométerből huszonhárom kőkemény magaslati szenvedés lesz. Tűzijáték várható az esélyesektől, a sárga trikós Chris Froome-nak és legénységének nagyon oda kell figyelniük mind Nairo Quintanára, mind a pazar formában lévő Bauke Mollemára. Mind itt, mind Sallanches és Megéve között, a 17 kilométeres, hegyi egyenkénti kronón alaposan felfordulhat az összetett, a 18. és 19. szakaszról pedig nem is beszéltünk: előbb Saint-Gervais-ben egy első kategóriás emelkedőn lesz finis (előtte többek között a kiemelt Montée de Bisanne-ra vezet az út), majd Morzine-ben már tudni fogjuk a viadal pontos eredményét, a Col de Joux Plane-re fel, majd arról le is történhetnek még izgalmas dolgok. Párizs pedig Párizs, a Champs-Élysées-n még egyszer nekiveselkednek a hajrának.

Tippek:

Szakaszgyőztesek: Mollema, majd Froome, Majka, Froome, Cavendish.

Összetett: 1. Froome, 2. Mollema, 3. Quintana (aki még előrelép: Porte, aki visszaesik: Yates); pontverseny: Sagan nyer; hegyi összetett: Majka megtartja a pöttyöst; U25: Yates megőrzi a fehéret; csapatverseny: a Sky demoralizálja a Movistart.

A képek forrásai: www.letour.fr, www.pelotonmagazine.com

Szólj hozzá

Tour Tour de France TdF2016