2016. aug 05.

Tenisztorna a Zika-vírus árnyékában

írta: contador96
Tenisztorna a Zika-vírus árnyékában

A legtöbb sportoló, aki a Zika-vírus miatt lemondta a részvételt a 31. nyári olimpiáról, teniszben volt, ám a foghíjas mezőnyben is remek mérkőzéseket láthatunk a játékok első hetében.

nolerio.jpg

A tenisz nem volt mindig az olimpia legszínvonalasabb sportága sőt, hosszú évtizedekig még olimpiai sportnak sem számított. Az Olimpiai Eszme ugyanis a sport szépségére, amatőr tekintetére és a „Nem a győzelem, a részvétel a fontos” alapelvére támaszkodik már az ősidők óta, ami sokáig bezárt kapukat jelentett a profi sportolók előtt, és mivel a tenisz az egyik elsőként vált profi sporttá (óriási pénzdíjak, szponzorok, stb.), ezért 1988-ig fennállt egy ellentét a NOB és az ITF között, ami miatt 1924 és 1968 között egyáltalán nem szerepelt az olimpia programjában, 1968-ban és 1984-ben pedig a legjobbak nem indultak el az ötkarikás játékokon. Aztán Szöulban már tényleg a világ legjobb játékosai léptek pályára, ekkor Steffi Graf zsinórban másodszor nyerte meg a női egyesek küzdelmét, de Stefan Edberg is újfent felállhatott a dobogóra, L.A.-beli aranya után ezúttal bronzérmesként térhetett haza a jelenleg Roger Federer edzőjeként tevékenykedő svéd.

Szöul óta olyan klasszisok nyertek aranyat, mint Boris Becker (92-ben Michael Stich páros partnereként), Andre Agassi (ffi egyes, 1996), Lindsay Davenport (női egyes 1996), Justine Henin (Athén 2004), Rafael Nadal (2008, férfi egyéni), Roger Federer (Stan Wawrinka oldalán 2008-ban), vagy Andy Murray (hazai pályán a wimbledoni centeren 4 éve). A Nagy Négyesből tehát egyedül Novak Djokovicnak nincs aranyérme, ám valószínű, hogy ami késik, nem múlik… A legeredményesebb olimpikonok a Williams-testvérek, akik ha elindultak egymás partnereként párosban, mindig győztek, ez három alkalmat jelent (2000, 2008, 2012). Ja, és emellett Venus 2000-ben, Serena pedig 2012-ben lett a torna bajnoka egyéniben is!

Serena, vagy valaki más?

Nem lesz olyan könnyű dolga a tenisz nagyasszonyának, ha Rioból is arannyal szeretne távozni, ám van az a mondás, ami júliusban Wimbledonban ismét tanúbizonyságot tett: „Ha Serena meg akar nyerni egy tornát, akkor azt meg is nyeri.” – márpedig olimpia csak négy évente van, ráadásul most a mezőny sem tűnik annyira erősnek, mint legutóbb. A borítás kedvezni fog neki, ugyanis nagy meglepetésre nem a brazilok által közkedvelt salak, hanem a US Openen használt kemény borítás lesz a játékosok talpa alatt. A 34 éves amerikai 1. kiemeltként közepesen erős sorsolást kapott, kezdésnek egy tehetséges oroszt, Daria Gavrilovát kéne felülmúlnia, ez nehezebbnek tűnik, mint a két következő meccse, aztán a negyeddöntőben Petra Kvitová jöhet, aki az első körben pont Babos Tímea ellen játszik majd. A cseh ütőereje megvan ahhoz, hogy leüsse Serenát a pályáról, kérdés fejben mennyire lesz jó, nála ez szokta a legnagyobb problémát okozni. Az elődöntőben akár nővére, Venus is szembe jöhet vele, ám a nagyobb esély a Roland Garros friss bajnoka, a spanyol Garbiñe Muguruza elleni csörtére ígérkezik. Az alsó ágon a papírformának ígérkező Agnieszka Radwanska-Angelique Kerber elődöntő kb. 80 %-os eséllyel meg is fog valósulni, maximum Madison Keys, Svetlana Kuznetsova és Johanna Konta tehet keresztbe a lengyelnek és a németnek. A női torna legnagyobb hiányzói Simona Halep és Belinda Bencic, előbbi a Zika-vírus, a svájci pedig sérülés miatt nem lesz ott Brazíliában, plusz a fehérorosz Viktoria Azarenka gyermekáldás előtt áll.

Tipp: 1. Serena, 2. Radwanska, 3. Muguruza, 4. Kerber

williamszek.jpg

Djokovic és a könnyű sorsolás…

A világranglista 15 legjobb teniszezőjéből 5 ilyen-olyan okokból nem utazott el Dél-Amerikába, a két svájci klasszis, Roger Federer és Stan Wawrinka, valamint a francia Richard Gasquet sérülés, Milos Raonic és Tomas Berdych pedig a Zika-vírus kockázatai miatt marad távol a tornától. Ettől függetlenül ha a világelső, Wimbledonban nagyon korán váratlan vereséget szenvedő Novak Djokovic megnyeri az olimpiát, nem érdemtelenül fogja azt megtenni: már az első körben megkapta azt a Juan Martin Del Potro-t, aki 4 éve a bronzmeccsen 7/5 6/4-re verte, elütve őt az éremtől. Del Potro nemrég tért vissza sokadik sérülése után, Wimbledonban már egy bravúrt is begyűjtött Stan Wawrinka legyőzésével, vagyis a szerethető óriásnak minden tudása megvan, hogy megnehezítse Djoko dolgát. A szerbnek a negyeddöntőben Jo-Wilfried Tsonga jöhet ellenfélül, aki DelPo-hoz hasonlóan szintén látványos teniszt játszik, és a formája is javuló: Wimbledonban a nyolc közé jutott, ahol csak a későbbi győztes Andy Murray ejtette őt ki, azon a meccsen a francia visszajött 0-2-es szetthátrányból, ám a fordítás már nem sikerült neki.

Az elődöntőben a csuklósérülése ellenére három számban is induló Rafael Nadal jöhet a szerbnek, esetleg David Goffin, hogyha Nadal csuklója ismét bemondja az unalmast, ám ha a spanyol orvosi stáb úgy döntött, hogy pályára léphet Rioban, akkor erre remélhetőleg nem fog sor kerülni. Az alsó ág és a torna legnagyobb esélyese Andy Murray, aki idén 2013 után másodszor is megnyerte Wimbledont és most az elődöntőbe mindenfajta megerőltetés nélkül juthat be, esetleg a mostanában leszálló ágban levő 34 éves David Ferrer lehet, aki a negyeddöntőben Murray egy rosszabb napján elkaphatja őt. Aztán az elődöntőben vagy az idén ismét magára találó (AO-negyeddöntő, Rotterdam és Monte Carlo döntő, tornagyőzelem Washingtonban, elődöntő Torontoban) gumiember/mókamester Gael Monfils, vagy a japán szamuráj Kei Nishikori állhatja útját a brit címvédésnek!

FONTOS: Az összes meccs két megnyert szettig tart, kivéve a finálé, ahol hármat kell nyeri az olimpiai aranyért!

Tipp: 1. Murray, 2. Djokovic, 3. Nadal, 4. Monfils

Páros(b)an szép az élet!

Tartja a mondás, különösen igaz ez az olimpiák páros tornáiról - legyen szó női, férfi vagy vegyes párosról. Hogy miért? Nos, mert olimpiáról lévén szó, olyanok is elindulnak valakinek az oldalán, akik egy átlagos Grand Slamen nem szoktak. Jó példa erre Rioban Rafael Nadal, aki férfi párosban a (Feliciano López oldalán) friss Garros-győztes Marc Lópezzel, vegyes párosban pedig Garbiñe Muguruzával az oldalán készül a triplázásra. Roger Federer visszalépése már csak azért is fájó, mert vegyes párosban nagyon szívesen elnéztem volna egy Nadal/Muguruza vs. Federer/Hingis finálét. Férfi párosban a specialistának számító francia duó, Pierre-Hugues Herbert/Nicolas Mahut a favorit, ám nagyobb figyelem hárulhat egy másik gall kettősre, két látványosan teniszező, az utóbbi időben magára találó, inkább egyéniben jó Gael Monfils/Jo-Wilfried Tsonga párosára, de testvére, Jamie oldalán pályára lép Andy Murray is a nagy duettben sőt, a világelső Novak Djokovic sem marad adós a röptejátékokkal és elütésekkel, partnere a – párosban – háromszoros GS-bajnok Nenad Zimonjic lesz!

Tipp: 1. Hugues/Mahut, 2. Monfils/Tsonga, 3. Melo/Soares, 4. Murray-testvérek

Mivel olimpián csak azonos nemzetbeli párosok jöhetnek össze, így – amellett hogy Babos Tímea Jani Réka oldalán lép pályára – a legutóbbi öt páros GS-ből hármat megnyerő svájci-indiai duett (Martina Hingis/Sania Mirza) szétválasztásra került, a Williams-testvérek legnagyobb örömére, akiknek már jó előre oda lehetne adni az aranyat. Ám ehhez azért a francia Caroline Garcia/Kristina Mladenovic, a spanyol Suarez Navarro/Muguruza, a cseh Andrea Hlavacková/Lucie Hradecká, az orosz Ekaterina Makarová/Elena Vesnina és az olasz Sara Errani/Roberta Vinci párosoknak is lesz egy két szava…

Tipp: 1. Williams-testvérek, 2. Garcia/Mladenovic, 3. Makarova/Vesninia, 4. Bacsinszky/Hingis

100 %, hogy nem lesz címvédés a 4 éve a programba 1924 után visszatérő vegyes párosban, ugyanis a fehérorosz Viktoria Azarenka éppen születendő gyermekét várja, így Max Mirnyinek új partner után kellett néznie. A spanyoloknál összeállt egy olyan páros, mellyel mindenféleképp számolni kell: Rafael Nadal és Garbine Muguruza kettőse nagyon izgalmasan hangzik, kíváncsian várjuk, mi sül ki belőle. Kérdés, ki fog még pályára lépni ebben a számban, 4 éve Andy Murray Laura Robson oldalán bevállalta, és ha mondjuk Novak Djokovic összeállna Ana Ivanoviccsal, akkor már lesz értelme megrendezni a tornát!

A döntők várható időpontjai

12. péntek 22:20 férfi páros
13. szombat 17:00 női egyes
14. vasárnap 17:00 férfi egyes
14. vasárnap 19:40 női páros
14. vasárnap 22:20 vegyes páros

A képek forrása: 1., 2.

Szólj hozzá

tenisz Olimpia Serena Nadal Djokovic Rio2016 Muray